Az 1966-os születésű ausztrál írónő, Kimberley Freeman nagyon sokféle regényt ír, sok különböző stílusban. A Kimberley Freeman tulajdonképpen a női témákról szóló regényeihez választott írói álneve. Horror és fantasy regényei Kim Wilkins névvel jelentek meg, ez egyébként az írónő eredeti neve. A Vadvirágok lányai pedig igazi Kimberley Freeman-regény, két nő sorsával a középpontban.
Miről szól?
A nagyrészt Ausztráliában, időnként Angliában játszódó családregény a nagymama, Beattie és az unoka, Emma életének egy-egy meghatározó szakaszát meséli el. Az egyik szál 1929-ben indul Glasgow-ban, a másik 2009-ben Londonban – és mindkettő hamarosan Ausztráliában köt ki.
Beattie egy naiv fiatal lány, akit szeretőjévé tesz, majd teherbe ejt egy házas férfi, aki utóbb úgy dönt, elhagyja érte a feleségét. Beattie és Henry így Ausztráliába mennek, hogy ott férj-feleségként nevelhessék közös gyermeküket. A dolgok azonban nem mennek ilyen egyszerűen, és Beattie-re még nagyon sok megpróbáltatás vár új hazájában.
Emma, az unokája egy sérülés után tér haza Ausztráliába, mely sikeres balerinakarrierje végét jelenti. Üres és boldogtalan, nem tudja, hogyan folytassa az életét most, hogy legnagyobb álmát fel kellett adnia.
Családregény, Ausztrália, női sorsok – nem ismerős ez valahonnan? Ha a Tövismadarak jutott eszedbe, az nem véletlen. Colleen McCullough világsikerű, megfilmesített regénye is hasonlóan foglalható össze, és mindkettő elolvasása után elmondhatom, nekem a hangulatuk is nagyon hasonlított.
Mit szerettem benne? Mit nem?
A Tövismadarakhoz hasonlóan ebben a regényben is nagyon tetszett maga a helyszín: Ausztrália – a messzi, vad, szeszélyes és rabul ejtő. Az újrakezdés földje. Bevallom, alapból azért vettem kézbe ezt a regényt, mert szerettem volna valami olyat olvasni, ami ismét elrepít Ausztráliába.
Tetszett a két párhuzamos szál ötlete, mely nagymama és unoka történetét felváltva meséli el, ugrálva a két idősík közt. A megvalósítás viszont már nem lett olyan jó. Beattie története ugyanis sokkal érdekesebb, mint Emmáé, sokkal részletgazdagabban, átélhetőbben lett megírva. Emma szálát felszínesnek éreztem, maga a karakter sem kelt életre, nem nagyon tudtam azonosulni vele, beleérezni a helyzetébe.
Emellett az is visszaköszönt számomra, amit már a Tövismadarakban sem szerettem: az érzelgősség. Valószínűleg van, aki úgy fogalmazná meg, hogy ezek szép, érzelmekkel teli történetek. Nálam azon a határon már kissé túlmennek, inkább érzelgősnek mondanám.
Való ez neked?
Ha a Tövismadarakat szeretted, akkor ezt is szeretni fogod. Ha szereted Ausztráliát, a női sorsokat kiemelő családregényeket és a románcokat, akkor is.
Van olyan regény, amit a helyszíne miatt olvastál el?
Még több könyvajánlót olvasnál?
Iratkozz fel a havi hírlevelemre itt – minden hónapban írok egy könyvről, mely közel áll hozzám.
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
One Response
[…] Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai […]