Az Elfújta a szél elvarázsolt. Beszippantott, magával sodort, alig tudtam letenni, és a végén úgy fájt elválnom tőle, mintha kedves barátot búcsúztatnék örökre. Igen, minden jó könyvet ilyen érzés elolvasni, mégsem lehet ezt az érzést megszokni. Tudtam, hogy el fogom olvasni a folytatását is.
Az eredeti regénnyel ellentétben a Scarlett című folytatást nem Margaret Mitchell írta, hanem Alexandra Ripley, ráadásul jó 60 évvel később. Kissé félve is vettem a kezembe. Mégis honnan veszi a bátorságot bárki, hogy más életművébe így belenyúljon? De hiába volt az az érzésem, hogy Margaret Mitchell okkal fejezte be úgy a regényét, ahogy, és különben sem származik a folytatásokból általában semmi jó, a kíváncsiságom azért felülkerekedett. Nem akartam még búcsút venni Scarlettől.
Gyanakodva álltam tehát neki a folytatásnak, éberen figyelve, hogy ráismerek-e a szereplőkre, akik annyira hozzám nőttek. Elég gyakran találtam is olyasmit, amibe belekössek. Ez a Scarlett nem az a Scarlett, és Rhett sem az a Rhett. Sőt, a regény világa is valahogy egy másik világ már, nem az Elfújta a szélben megismert nagybetűs és halhatatlan Dél. De gyanakvás ide vagy oda, a Scarlett magával ragadott végül.
Idővel már nem hasonlítgattam folyton, ez az új Scarlett is életre kelt. Az írországi szál ugyan teljesen elszakította a történetet a Déltől, de ez pont így volt jó. Olyan déli történet úgysem lett volna belőle, mint a nagy előd, így viszont kaptam egy másik, érdekes és különleges történetet.
Néhányszor azért felhúztam a szemöldököm, mégpedig rosszallón. Miféle becenév az egy gyereknek, hogy Cica? SPOILER! És most komolyan egy udvarias levélhez csatolva küld Scarlett Ashley-nek új feleséget? SPOILER VÉGE! És milyen összecsapott lett már a vége…
De igazából nem tudom nem szeretni ezt a könyvet. Sodró, izgalmas, romantikus. Egy új világ, új szereplőkkel – a két főhőst leszámítva. Scarlett pedig még mindig öntörvényű, erős és elbűvölő. S nem bánom még a végét sem, bármennyire is irtózom a törvényszerű, kissé csöpögős és gyakran irreális happy end-ektől. Talán az Elfújta a szél valóban elfogulttá tett, de én megszerettem ezt a könyvet is.
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
