Rakovszky Zsuzsa két korábbi regényének, A kígyó árnyékának és A hullócsillag évének olvasása után vettem a kezembe ezt a gyönyörűen alliteráló című novelláskötetet, ezúttal már igen magas elvárásokkal. Megszerettem Rakovszky Zsuzsát, az írásai mélységét és szépségét. Olyan tömörek és kifejezőek a képei, mintha a költészetet emelné be kicsit a próza világába. Olyan érzékenyen nyúl a témákhoz, olyan gondos finomsággal bontja ki a történeteket, hogy lenyűgözővé és döbbenetessé teszi a hétköznapit, a mindannyiunk számára ismerőset. Ilyen volt a két regény, és ilyen ez a novelláskötet is.
Hétköznapi témák és emberek, a Kádár-korszakból és napjainkból. Épp attól erőteljesek, hogy olyan ismerősek. Kapcsolatokból látunk mozzanatokat, napokat, éveket: házasságok, szülő-gyerek kapcsolatok, barátságok, szerelmek. Függések.
Az anya, aki szeretetével megfojtja kamasz lányát. A kamaszlány, aki gyűlöli önmagát, nem tud mihez kezdeni testével, vágyaival, és úgy érzi, ha egyszer felment tévézni a szomszéd fiúhoz, akkor másra sincs joga nemet mondani. Elvégre, egy ilyen lány örüljön, hogy bárki is akar tőle valamit. A feleség, aki idős apja és férje kimondott és kimondatlan szemrehányásai között vergődik. A házastársak, akik szenvedélyes szerelemből lassú kihűlésbe és kölcsönös megcsalásokba sodródnak, végül teljesen külön utakra, de a meleg érzésekből mintha maradna annyi, ami elég egy barátsághoz, vagy talán többhöz is…
A függetlenség és a valakihez tartozás vágya egyaránt erős a szereplőkben. Keresik azt, amiért vagy akiért érdemes, változtatni akarnak az életükön, hogy érdemes legyen. Mint A zebrapinty című novella Reginája, aki szenvedéllyel, lángolva akar csak létezni a kapcsolataiban, mert különben mi értelme az egésznek. Csakhogy az életben vannak hétköznapok is, sőt, főleg csak azok vannak.
A zebrapinty az egyik kedvencem a novellák közül egyébként. A másik a Mája fátyla, mely finom iróniával három nőt kísér éveken át, akik meditációtól kezdve költözködésen át sok mindennel próbálkoznak, hogy új úton folytassák az életüket, mégis mindig az unalomig járt úton lyukadnak ki, melybe már előzőleg is belekeseredtek.
Miért? Miért nem tudnak az emberek változtatni az életükön? Miért, hogy bármerre indulnak, mindig ugyanoda jutnak? Miért buknak bele a próbálkozásokba? Számomra ezek a kérdések fogják össze a kötetben szereplő összes novellát. “Muszáj mindig annak történnie, amire az előzmények alapján számítunk? Nem történhetne egyszer, véletlenül, valami más? De hát nem történik.”
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
