Hülye cipőtisztítás. Próbáltam elsikkasztani, hogy a másik csizmámat teszem az ajtóhoz, amit úgyse hordok hétköznap, ezért nem is koszos, de anyu észrevette. Azt mondta, a Mikulás tudni fogja az igazat. Ha nincs ott a rendes, hétköznapi csizmám, akkor nem kapok semmit.
Pedig a Dóri a suliban kinevetett, amiért hiszek a Mikulásban. Azt mondta, Mikulás nem is létezik, az ajándékokat a szülei csempészik a csizmájába éjszaka, ő ki is leste. Én is próbáltam már kilesni, de ágybe zavartak, és hiába fogadtam meg, hogy nem alszom el addig, amíg mindenki más nem alszik, hogy lemehessek újra, mégis elaludtam.
Pedig nekem nem is bizonyíték kell, én csak látni akarom. Én tudom, hogy a Mikulás létezik. A szüleimet is megkérdeztem, és ők azt mondták, igen. Ők sosem hazudnának nekem. És ők biztosan jobban tudják, mi az igaz, mint Dóri.
Hazudni különben is nagyon csúnya dolog. Ezért is kaptam büntetést múltkor, amikor letagadtam, hogy én törtem el a tányérkészletből az egyik aranykarimás tányért. Pedig én eltörni se akartam, meg hazudni se. Csak féltem, hogy anyu nagyon mérges lesz, ha kiderül. Tényleg az lett. De anyukák és apukák sosem hazudnának. Az enyémek meg különösen nem.
Dórinak talán nem hoz ajándékot a Mikulás, mert Dóri nem viselkedik jól. Ezért a szülei csempészik a sok csokit a csizmájába, hogy mégse legyen szomorú. De nekem hozni fog. Én igazán jó vagyok. Vagy majdnem az.
Csak az a hülye piros bojtos sapkám ne lenne. Anyu azt mondja, hogy védi a fülemet, és muszáj hordanom, különben megfázom. Nézi is az ablakból, ahogy kilépek az utcára, hogy nem-e leveszem. Ezért mindig a sarkon túl veszem le, ahol már nem lát. Nagyon utálom azt a sapkát. Különben sem fogok megfázni, mert eddig se fáztam meg nélküle. De azt hiszem, ezt a Mikulás is tudja, jobban, mint anyu, mert tavaly télen is ezt csináltam, mégis tele volt a csizmám finomságokkal.
Pedig eltitkoltam azt is, amikor meglett a pénztárcám. Mindenki azt hitte, a buszon lophatták el, de később rábukkantam az öltözőben a padok mögött. Csak nem mertem elmondani anyunak. A lopást még megbocsátotta, arról végülis nem annyira én tehetek, bár tudhattam volna, hogy a belső zsebben kell hordani a pénztárcát. De hogy elhagytam… Amiatt nagyon mérges lenne.
Nem mertem megmondani az igazat, amikor kiderült. De talán a Mikulás is tudta, hogy én nem is akartam rosszat. Ezek a dolgok olyan bonyolultak.
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
