Igazság szerint én a késő tavaszt szeretem, az orgonaillatút, ami már a nyarat fogja kézen, és annál jobban csak a nyarat magát. De megtanultam szeretni az őszt is, főleg, amióta nem a becsengetést jelenti már. Megszerettették velem az utazásaim is.
Ez váratlanul ért. Hogy ismeretlen helyekbe beleszeretek, nem olyan meglepő, de az volt, hogy az ismerteket is jobban szeretem, különlegesebbnek látom, minél többfelé járok a világban. Például a magyar őszt. Azt, hogy van négy, ennyire különböző évszakunk, melyeknek más a hangulata, szépségei. Ebben nőttem fel, és idővel értettem csak meg, hogy mi az ajándék benne, hogy ez nem mindenhol van így, hogy mások olyan vágyakozva nézik az őszi tájakról készült képeket, mint én a trópusi tengerpartokét. A szomszéd fűje… A trópusokon tényleg zöldebb.
Igen, nekem kicsit igyekeznem kell szeretni az őszt, mert nem mindig megy magától. De most arra akarok figyelni, amit szeretek benne.
A színeket. A sárga, narancs, rozsdavörös és barna lombokat, az októberi nap langyosában fürdő színes tisztásokat. A szélben táncoló arany leveleket. A Pilis és a Börzsöny erdeit, ősszel is. A Városligetet, ahol évekkel ezelőtt sokat futottam az őszi fák alatt, amikor még arrafelé béreltünk lakást. Újabban meg a csepeli Kis-Duna sétányt, ahol minden évszakban sokat sétáltunk a Picurral.
Szeretem a sült gesztenyét. Halottak napján árulták mindig a temető bejáratánál, az illata csábító volt és meleg, a kezünk pedig fekete lett, mire meghámoztuk. És a parkokban a földön barnálló gesztenyék… Rég volt már, hogy gyűjtöttem őket, hamarosan a kisfiam fogja.
Olyan jó ősszel elővenni a csokifondü készletünket, és az egyre korábban érkező, egyre hűvösebb estéken a körtét, banánt, narancsot a forró csokoládéba mártogatni.
A piték, muffinok és csokiszuflék illata is az ősz illata nekem. Amíg jó idő van, ritkán töltjük négy fal közt a hétvégéket, így sütni sem szoktam. Bezzeg ha jönnek a szürke, lucskos napok, akkor nincs is nagyobb öröm, mint a konyhában tenni-venni a jó meleg piteillatban. Na, jó, megenni a pitét még nagyobb öröm.
Első túráink hármasban is ősszel voltak. A Picur augusztus végén született, októberben a mellkasomra kötve, hordozókendőben szundikálta végig hosszú sétáinkat a Kedvessel a budai dombokon és a Pilisben. Némelyik színes levél nagyobb volt, mint a feje. Az idei őszön már az avart rugdossa kacagva.
Ősszel a mediterrán országok is csodásak. A szeptember és október ott még szinte nyár, de a nyári tömegnek már nyoma sincs. Az ég kék, a napsugár meleg. Így jártunk Portugáliában, Milánóban, Korfun, vagy éppen Horvátországban. Mégiscsak elkalandoztam. Se gondolatban, se máshogy nem tudok sokáig egy helyben maradni, szanaszét a világban van az a sok szépség, ami nekem mind kedves. Jaj, még a kaliforniai őszről is tudnék mesélni…
Te szereted az őszt?
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
