Az oly gyakori kíváncsi kérdés az olvasótól, mellyel most íróként is szembesültem, és amire a válasz roppant egyszerű: semmi. 🙂
A regény fikció. Kitalált történet, kitalált szereplőkkel. Azért regény. Hogy vajon a regényben oly gunyorosan ábrázolt kisváros az-e, ahol az író maga is felnőtt, hogy a rosszindulatú anyóst a saját anyósáról mintázta-e, vagy hogy az öngyilkos hajlamú főhős az író depressziójára utal-e?
Az efféle kérdésekre a válasz épp annyi eséllyel igen, mint nem. De legelső sorban is mindegy, mi a válasz. Mert irreleváns a regény szempontjából. Ami a regényben lényeges, az bele van írva, ahhoz tud az olvasó kapcsolódni. Másrészt az író fantáziáját sem kellene lebecsülni. Csak azért, mert ő maga sosem gyilkolt, még írhat gyilkosságról és gyilkosokról, igaz?
Hogyan értelmezzünk egy regényt?
Mármint szerintem, de mivel ez az én blogom, nyilvánvalóan az én véleményem olvasható rajta. Szóval, szerintem a regényt az író elkezdi, de az olvasó fejezi be. Hogy egy regényt hogyan értelmeznek, ahhoz az írónak már nincsen köze – és befolyása sincs rá, akár él még, akár nem. A regénynek épp annyi köze van az olvasó valóságához, mint az íróéhoz. Ez pedig így van jól.
Egyébként én ódzkodok is attól, hogy elemezzem a saját regényem, vagy eláruljak olyat, ami a regényből nem derül ki. A regény valóságának teljesnek kell lennie nélkülem. Amit nem írtam bele, az nincs. Vagy az olvasó képzeletére van bízva, de akkor az érvényes is úgy, ahogy elképzeli. Ennek ez a csodája, ezt nem szabad összetörni.
Tényleg azt várom, hogy elhidd, a regényeknek semmi közük a valósághoz?
Igen és nem. Mert persze, hogy közük van a valósághoz, hiszen emberekről és emberi problémákról szólnak. A problémák, konfliktusok, emberi viszonyok a valódiak egy jól megírt regényben, nem az egyes emberek, helyek vagy események. Ettől még az ikertornyok ledőltek szeptember 11-én, a második világháború megtörtént, az egri várat megvédték a magyar katonák (legalábbis egyszer). Sőt, az író talán komoly kutatást végzett az adott történelmi kor és társadalom kapcsán, amibe a történetét elhelyezte. De ettől még a regény fikció.
Amit pedig az íróról sejthetünk, az csak annyi, hogy jó eséllyel foglalkoztatja az a téma, amiről ír. Boldogságkeresés, örökbefogadás, bűn és megbocsátás, női egyenjogúság, kapcsolatok és karrier, kaland és biztonság. Vagy bármi más. Az élményei, élettapasztalata is meghatározó, de ez nem mindig közvetlen tapasztalat. Lehet az is. De lehet, hogy az osztálytársával történt meg, vagy a szomszédasszonyának a húgával. Vagy a szomszédasszonya húga mesélte, hogy az ő nagynénjének a keresztfia… Vagy olvasta az újságban. Vagy volt egy regény, ami kamaszkorában a szívéhez nőtt, és annak a főszereplője… Vagy – és nem ezt kellene a végére hagyni – elképzelte.
Vannak életből lopott dolgok is
Különc szokások. Bogaras nagybácsik. Tipikus jellemvonások. Egy-egy valóságból vett részlet színesebbé és életszerűbbé teszi a regényt. De nem tudhatod, csak a zsúfolt pályaudvaron látott-e meg valakit az író, aki öltönyben volt, aktatáska a kezében, komor arc, és végül ő ihlette a nyomozót, vagy a kávézóban elkapott egy beszélgetést, amiben egy ismeretlen fiatal hölgy a barátnője nyitott házasságáról mesélt egy másik barátnőjének, és erről jutott eszébe egy lehetséges konfliktus, amiben történetesen szerepel két fiatal nő és egy nyitott házasság.
Az én valóságból vett ihletéseim legalábbis többségében ilyenek. Na, csak elárultam valamit magamról is, pedig nem nagyon akarok. Hogy miért? Mert, mint minden író, én is elsősorban azt szeretném, ha az olvasók a regényemhez kapcsolódnának. Ha az egy annyira teljes világ lenne, hogy nem kellene helyette egy igazibb valóságot, egy valódibb teljességet keresni.
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
