Rég olvastam Márait, most újra. A Válás Budán kicsit emlékeztetett A gyertyák csonkig égnekre, mivel itt is egy éjszakai beszélgetés áll a középpontban, két ifjúkori barát beszélgetése. Vagyis, inkább az egyikük, Greiner Imre, az orvos monológja. És ott van még a nő, akinek mindkettejük életében szerepe van, és akit csak a két férfi emlékein keresztül ismerünk meg.
Ezt a hosszú éjszakát azonban egy meglehetősen hosszú bevezetés előzi meg, mely főszereplőnk, Kőmives Kristóf bíró gyerek- és ifjúkorát mutatja be. Olvasás közben kissé túl hosszúnak is éreztem, de utólag úgy gondolom, szükség volt rá ahhoz, hogy érthető legyen, ami utána jön. Kőmives Kristóf ugyanis félárván, egy érzelmileg elérhetetlen apa mellett nőtt fel. Két testvéréhez sem fűzték érzelmek, mivel a három gyerek három különböző bentlakásos iskolában nevelkedett.
Ennek pedig nagy szerepe van a későbbiekben, mivel Kristóf sem felismerni, sem kezelni nem tanulta meg az érzelmeket, ehelyett elnyomja őket. Ami árulkodik róluk, azok csak az álmai és a furcsa, szervi rendellenességgel nem magyarázható rosszullétei.
A regény középpontjában egy furcsa szerelmi háromszög áll. Ennek kapcsán pedig többé-kevésbé mindhárom szereplőnél láthatjuk, hogy az elnyomott és megtagadott érzelmek hogyan törnek ki végül mégis. Idegi alapú rosszullétek, bizonyos témák következetes kerülése, egy látszólag rendezett házasságból (és nem is csak abból) való kétségbeesett kilépés. Életközepi válság.
Különösen érzékletes számomra, ahogy Kristóf gondolataiba vezet be minket a szerző. A bíró úr ugyanis igazi feddhetetlen, kötelességtudó polgár, emberi és isteni, társadalmi és morális törvények tisztelője. Ő maga példás házasságban él, két gyermeke és visszafogott társasági élete van, és ahogy az embereket ítéli, nos, abból pontosan látszik, mennyire retteg az érzelmek sodrásától, kiszámíthatatlanságától, mivel még a létüket sem ismeri el. Csak azok a furcsa rosszullétek… Valami, ott belül mégis figyelmet kér.
Szóval gyerekkori traumák, elnyomott érzelmek és életközepi válság egy amúgy nem mai regényben. Úgy látszik, az emberiség problémái mindig is ugyanazok voltak, és az igazán jó művészek nemcsak észrevenni voltak képesek ezeket, hanem zseniálisan át is adni. Mint Márai, aki most jobban tetszett, mint eddig bármikor. De ez meg az én változásom számlájára írható.
Neked van kedvenc Márai-regényed?
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
2 hozzászólás
Nagyon szeretem Márai stílusát, gondolatait, látásmódját, nekem Az igazi a nagy kedvencem. Azt hiszem, meg kell kerítenem a Válás Budán-t is :)))
Még nekem is bőven lenne mit olvasnom tőle. Érdemes. 🙂