Feketés-vöröses kopárság közepén száll le a gép. A reptéren rövid kóválygás után megtaláljuk a vigyorgó srácot, aki több más utassal együtt összeszed miket, hogy elvigyen az autókölcsönzőhöz, ahol a kocsit béreltük. Ott egy másik, szőke srác vesz át minket, a kocsihoz vezet. Figyelmeztet, hogy óvatosak legyünk, nagyon rosszak az utak, valamint mindig széllel szemben parkoljunk, nehogy letépje az ajtót. Ja, meg figyeljük azért az előrejelzéseket, hogy tudjuk, ha esetleg olyan nagy szél lesz, hogy lefújna az útról, akkor ne induljunk útnak. De azért ez nem valószínű ilyenkor. Köszi. Akkor hát kalandra fel!
Bele az izlandi nyárba. Ami főként attól nyár, mert ilyenkor rövid időre kizöldül a táj, az ország szinte minden útja járható, valamint nem megy le a nap. Én, aki mindennél jobban irtózom a hidegtől, már akkor beleszerettem ebbe a különös, zord északi országba, mikor még csak a repülő kicsi ablakán át láttam. S beleszerettem még ezerszer a következő két hétben.
Izland olyan, mint egy kócos, szeszélyes kis tündérlány. Hogy is ne lenne kócos, hisz mindig fúj a szél. Mindig. Ez az időjárás egyetlen állandó vonása, minden egyéb – derű-ború, zápor, köd – akár percek alatt változik. De bármily szeszélyes is, Izland mégiscsak igazi tündérlány. Varázslatos színeit, lenyűgöző csodáit két kézzel szórta lábaink elé, alig győztük befogadni.
Dübörgő vízesések tucatjai, vulkánok hósipkás kúpjai, mélykék fjordok, gleccserek, mohával benőtt, koromfekete lávamezők, tajtékzó óceán. Hófehér, aranyhomokos és híresen fekete strandok. Hőforrások, fortyogó sárkatlanok, talajból feltörő forró gőz, vulkáni kráterben kialakult kristálytiszta tó. Gejzír. Nem tudunk olyan útra tévedni, mely ne vezetne csodákhoz. Csodákhoz, melyek más országnak világhírű, büszkén emlegetett kincsei lennének, itt pedig még csak nevük sincs. Bezzeg egyetlen természetes erdejüket oly nagy becsben tartják!
Itt nem tolong senki. Fővárosuk nagyjából Szeged méretű. Még a szigetet körbefutó főút sincs mindenütt lebetonozva, néhol bárányok kérődznek békésen a kellős közepén. Bizony, ekkora a forgalom. Bárányok pedig mindenütt vannak. Mindenütt. Egyébként aki kalandozott már Közép- és Kelet-Európa mellékútjain, hajjaj, annak eszébe nem jut egyetlen panaszszó az utakról. Még a több száz kilométeres kavicsos földutak is meglepően jó minőségűek.
Magányos vendégházakban alszunk néha, ahol 50 kilométeres körzetünkben nincsen semmi. De az internet gyors és megbízható, ott is. Némely zuhanyzóban termálvíz jön, amikor a meleg csapot nyitjuk. Van bőven, fűtésre is használják. Igen, fűtünk is, még az augusztusi éjszakák is fagypont alá tudnak hűlni.
Észak érintetlen vadonja, tündérek, törpék, óriások, trollok, vikingek földje! Valóban varázslatos és veszélyes vagy, behálózod és rabságba ejted a mit sem sejtő utazót. Örök rabságba.
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
