Szívesen olvasgatok interjúkat híres írókkal, és van pár dolog, ami újra meg újra szembejön. Legtöbbször a tanács, miszerint írj kávézóban. Mert akkor inspirálnak a körülötted levő emberek, nem támad ingered írás helyett takarítani (van olyan ember, akinek igen?!), és különben is, a külső zaj a belső csöndet… (bennem mindig zaj van, akkor mi van?) Hiszen már Petőfi és barátai is a Pilvaxban alkottak. Igaz, ott nemcsak versek és novellák készültek, hanem egy forradalom is. Ám tárgyunk szempontjából ez most mellékes.
Ha van olyan írással kapcsolatos tanács, amit képtelen vagyok megfogadni, és még csak nem is törekszem rá, az pont ez: írj kávézóban! Ja. Meg a reptéri váró közepén. BKV-n. Meg rokonlátogatás alatt, amint anyósod a halászlé egyetlen helyes elkészítési módját magyarázza neked, miközben sógornőd üvölt a két gyerekével, mert lerántották az abroszt, és tökéletes recept szerint készült halászlével forrázták le magukat. Megkockáztatom, hogy van olyan, akinek ez nem jön be.
Én itthon szeretek írni, csendben, nyugalomban. (Aha. Családunkban jelenleg az egyetlen halászlére veszélyes kisgyerek az enyém. De szerencsére nem szoktam halászlét főzni, nem kaptam receptet az anyósomtól.) Jó, jó, mondhatod, én nem vagyok igazi író. Kijavítanálak. Mivel az írásaim kétségkívül léteznek, így mégiscsak igazinak kell tekinteni engem is. Mint írót. Is. Bár nem írok soha kávézóban. Igaz, híres nem is vagyok. Ellenben szeretek tanácsokat osztogatni. Leginkább írásban.
Különben meg, nem gondolom, hogy írni csak annak van joga, aki híres író, vagy egyáltalán, bármit el kellene érni az írással azon kívül, hogy örömet okoz és lelket gyógyít, leginkább a magadét. Eldöntheted, írsz-e, és ha igen, miért. Azt meg főleg, hogy hol. És mindezektől függetlenül lehetsz jó író. Vagy rossz. Vagy először rossz, idővel jobb.
Én például mindig ugyanannál az asztalnál, ugyanabban a székben írok, néha kézzel, de leginkább gépen pötyögve. Mert blogger is volnék még az írón felül, és abból is igazi, bár kissé unalmas, a mindig ugyanúgy kinéző írósarkommal meg a több éve ugyanolyan laptopommal. De ha engem az unalom inspirál? Meg az, hogy még későbbre halasszam a mosogatást? (Viccelek, nyugi. Nem is szoktam mosogatni.) Az unalom a kreativitás szülőanyja, elvégre is.
Továbbá tisztában vagyok vele, hogy a dilemma jelenleg teljességgel elméleti. Ettől még nem teljességgel haszontalan. Mert hát mit kezdenek magukkal most a kávézóban inspirálódó írók?
Te szoktál írni? Van olyan írással kapcsolatos tanács, amit nem akarsz vagy nem tudsz megfogadni?
Hogyan adj ki e-könyvet ingyen?
Készítettem egy rövid, de az e-könyvek magánkiadásával kapcsolatban minden lényeges kérdésre választ adó e-könyvet (naná!) a témában, melyet ingyen megkapsz, ha feliratkozol a havi hírlevelemre.
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
2 hozzászólás
Ez az “írj kávézóban” egy hatalmas klisé 🙂 ugyanakkor biztosan van, akinek bejön, mert vannak olyan emberek, akik kávézókban dolgoznak (vagy csak úgy tesznek).
Én magam is írok, blogot és novellákat is. Általában itthon, nyugiban, de ha épp valahol máshol jön az ihlet (útközben, nyaralás közben stb.) Akkor a telefonomba pötyögök, hogy ne felejtsem el, és itthon általában kifejtem/átdolgozom. 🙂
Persze, biztosan van olyan, különben nem lenne klisé. 😀 Ihlet, mondjuk, szerintem is jöhet kávézóban, vagy bármi más forgalmas helyen, ahol sok és sokféle ember van.