A mai fiatalok csak Harry Pottert olvasnak. Miért nem Egri csillagokat? Különben is, miféle zagyvaság ez a Harry Potter? Méghogy varázslók meg boszorkányok…
Hol is kezdjem? Fiatalnak számítok én még harmincévesen? Azt előre kell bocsátanom, hogy én Harry Potterrel együtt nőttem fel, ez pedig kissé elfogulttá tesz. Épp az a generáció vagyok, aki annyi idősen olvasta Harry újabb és újabb kalandjait, amennyi idős nagyjából ő maga is volt. S nem értettem már akkor sem, mi baja annyi felnőttnek szegény Harryvel. Még ma sem vagyok elég öreg ahhoz, hogy értsem. Hadd védjem meg őt, sokadjára is.
Tegyük most félre, hogy a megbotránkozók között kevesen vannak, akik egyáltalán olvasták Rowling hétrészes regényének bármelyik darabját is. Habár szívesen vitatkoznék olyannal, aki igen. De köztük eddig még nem akadt, akivel vitatkozni lehetne.
Azt viszont nem értem, miért az a baj, hogy a mai fiatalok Harry Pottert olvasnak. Miért nem lehet inkább örülni annak, hogy olvasnak? Olvasnak valamit szórakozásból, amit nem kötelező olvasni. Ahelyett, hogy a milliomodik mémen vagy macskás videón röhögnének. S emiatt butaság is az Egri csillagokkal jönni, ami ugyebár kötelező… A felnőttek egyébként mit olvasnak? Mindig csak a legmagasabb művészeti szempontok szerint választanak, vagy néha inkább csak könnyed szórakozásra vágynak? Olvasnak egyáltalán regényeket, vagy inkább csak újságokat? Csajos témák, sport, pornó?
Másodsorban, a Harry Potter jó könyv. Ifjúsági regény, és annak remek. Kamasz szereplőivel könnyen azonosul az a korosztály, a történetben pedig sorra olyan témák jönnek elő, amik egy kamaszt foglalkoztatnak: igaz barátság, út- és igazságkeresés, önismeret, beilleszkedés, szövetség, szerelem. A regénysorozat nagy része egy iskolában játszódik, ahol közösség formálódik, beadandók, vizsgák és sportversenyek vannak, szabályok és szabályszegések, elfogadás és kiközösítés. Emellett izgalmas a cselekmény, pörgősek a dialógusok, könnyen olvasható, sőt, falható.
Miért is csoda, ha közelebb áll egy tizenéves szívéhez a Harry Potter, mint a sokszor még felnőttek számára is nehezen emészthető klasszikusok? Szerintem a kettő nem versenyzik egymással. Nem úgy van, hogy vagy Harry Pottert olvas valaki, vagy Háború és békét. A jó könyv mindig élmény, különböző életkorban pedig különböző könyvek ragadnak magukkal. Ahhoz viszont, hogy bármilyen könyv élményt adjon, előbb el kell olvasni. A Harry Potter pedig sok gyerek kedvét hozta meg az olvasáshoz. Ez miért is baj?
Boszorkányos zagyvaság? Irreális világ? Hm. A tündérmesék is zagyvaságok? Nem inkább a felnőttek felejtették el, milyen az, amikor szárnyal a képzelet? Szerintem Rowling fantáziavilága színes és szórakoztató. Ezt a különös világot pedig arra használja fel, hogy egy árva kisfiúnak, akinek nincsenek barátai, aki gyenge, vézna, szemüveges és boldogtalan, esélyt adjon arra, hogy kitörjön a nyomorúságból, ami a „normális” világban várna rá. Ez a kisfiú Harry, a sorozat főszereplője.
Harry a varázsvilágban híres és népszerű, de ami ennél fontosabb, otthonra és barátokra talál. Itt nem egy tehetetlen kisfiú, akibe bárki büntetlenül belerúghat, hanem egy hős, akinek Voldemort, a sötét varázsló bukását köszönheti a varázsvilág. Közben mégis megmarad átlagosnak. Nincsen pengeéles elméje, vagy átlagon felüli varázsereje, és meglehetősen tökéletlen is. Tilosban csavarog, leckét másol, puskázik, vannak haragosai, gyakran forrófejű. (Hm… csak nem egy tipikus kamasz?) A szíve azonban a helyén van. Nem habozik, ha barátai segítségére kell sietnie, kiáll a gyengék és védtelenek mellett, szót emel az igazságtalanság ellen. Barátait belső értékeik alapján választja – különösen egyértelmű ez az “antimenő” Neville és a különc Luna esetében. Őszinte szívvel tud ragaszkodni és szeretni, és ha az iskolai szabályokat meg is szegi, lelkiismerete szabályait nem. Harry ereje a szeretet, az ártatlanság, az önzetlenség és a bátorság ereje. Ezek segítségével győzedelmeskedik végül a gonosz Voldemort fölött. Mi is a gond ezzel az üzenettel?
Végezetül pedig hadd idézzem a regénysorozat legelső mondatát, ami az évek során különösen kedvessé vált a szememben: “A Privet Drive 4. szám alatt lakó Dursley úr és neje büszkén állíthatták, hogy köszönik szépen, ők tökéletesen normálisak.” Dursley úr és neje azért olyan negatív és nevetséges szereplők, mert irtóznak mindentől, ami eltér a megszokottól, ami kizökkenthetné őket unalmas és kényelmes életükből. Mélyen elítélnek mindent, ami szűk látókörükön kívülre esik, és vak normakövetők. Éppen olyan felnőttek, amilyen egyik kamasz sem akar lenni. Olyanok, akik bőszen szidalmazzák a Harry Pottert, pedig nem is olvasták.
Te olvastad Harry kalandjait?
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
