Görbe tükörben a női sors

Az Egyformák vagytok az első regény, amit Szécsi Noémitől olvastam. Cseppet sem zavart, hogy ez egy trilógia harmadik darabja, egy regény álljon meg magában. Megállt. Mondanám, hogy tetszett is, de lehet ilyet mondani egy könyvre, aminek az olvasása olyan, mintha valaki jó erősen gyomorszájon vágott volna?

Miről szól?

Két cinikus, klimax felé közeledő, a társadalom szemében egyre inkább láthatatlanná váló nőről, két kisiklott életről. Elza egy Angliából hazatért, szabadszájú könyvkiadói jogásznő, barátnője és egykori sógornője, Em történésznő és idegroncs. Felvillannak családi traumák, az egyetemi-akadémiai világ, egy filmforgatás részletei, luxusházibuli egy lakásétteremben, részeges tivornya egy romkocsmában. A regény egy este történetét meséli el, melyből visszanyúl a múlt emlékeibe, és kezdődhet a kirakózás…

És hogy kik az egyformák? Például Elza és Em, a két barátnő. Elza laza, Em parázós. Elza berúg, majd olyasmiket tesz, melyekre jobb is, hogy nem emlékszik reggel. Em nem iszik, és Elza éjszakai üzeneteiből másnap reggelre jobban tudja, mit művelt barátnője, mint Elza maga. Elzának nincs gyereke, Emnek van egy kamasz lánya. Elza nem is akar gyereket, Em kétségbeesetten próbálkozik kihordani egy második babát. De barátnők, félszavakból megértik egymást, és egyformák is. Elsőre mindkettőjükről úgy tűnik, hogy erős nők, akik a maguk lábán állnak, de mindkét esetben kiderül, ez csak illúzió.

Mit szerettem benne? Mit nem?

Nagyon tetszett a történetet átszövő szarkasztikus humor. Ha van mód, ahogyan érdemes ezt a lelombozó képet megfesteni a két nő életéről, valamint a budapesti kulturális elit látszatvilágáról, akkor ez az.

„Korábban sosem vágytam Velencébe. Mindeddig nem értem el abba az életkorba, hogy nagyvonalúan szépnek nyilvánítsam, amit mindenki más is szépnek tart. Még mindig élt bennem a kívánság, hogy másnak mutatkozzam, mint a hétköznapi emberek, bár ez évről évre gyengült, mert egyre kevesebb figyelmem maradt annak felmérésére, mihez képest kellene másnak lennem.” Elza és Em hangjában is tapintható a cinizmus, és ezzel számomra élessé válik az a görbe tükör, amiben annyira pontosan látszik az az bizonyos “egyformák vagytok”. Kik? Ők? Mi? A nő mindig kiszolgáltatott? Akkor is, ha szép és fiatal, akkor is, ha már elkelt, akkor is, ha csúnya?

A történetvezetés ugrál a jelen és a különféle múltak között, ami kissé kaotikus érzést keltett bennem, de az az igazság, hogy ehhez a regényhez pont ez illik. Ráerősít a szétesett életekre, melyeket bemutat. Bár az időugrások miatt nehezebben olvasható a könyv, játékosságot visz az egészbe az, hogy menet közben össze kell raknunk a kirakóst.

És ami nem tetszett? Hogy olyan, mintha valaki jó erősen gyomorszájon vágott volna. De felróható ez egy regénynek, ami pont ezt akarja tenni?

Kinek való akkor?

Aki szereti a szarkasztikus humort és a görbe tükröt.

Aki nem könnyed szórakozást keres, hanem erős szöveget és érdekes történetvezetést, olyan regényt, amit sokáig kell emészteni.

Aki elbírja a kognitív disszonanciát.

Aki jogász, történész, blogger, színész, művész, wannabe értelmiségi.

Aki budapesti.

És aki szereti az ilyesfajta mondatokat: „Ha mártírarcot vágtam, az csak azért lehetett, mert alaphelyzetben ezt a kifejezést veszi fel az arcom. Trianon lehet ennek is az oka, esetleg a magyar parasztba beivódott ezredévnyi szenvedés.” Ja, a stílusról már volt szó.

Te olvastál már döbbenetes regényt női sorsról?

Olvastad már a regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Részletek és rendelés itt!