A huszonkilencet töltöttem idén. Nem sokáig leszek már huszonéves. Ellentmondásos érzések kavarognak bennem.
Szeretem a huszas éveimet. A szorongó, bizonytalan tizenéves korom után ez a következő évtized felszabadulást, örömet hozott. Élni kezdtem, és rájöttem, élni jó. Függetlenné váltam. Befejeztem az egyetemet. Társra és kalandra találtam.
Éltem egy évet Kaliforniában, ami az örök napsütés és az álmok földjévé vált a szememben. Rengeteget utaztam, számtalan hegycsúcsot meghódítottam. Disneylandbe is eljutottam. Sosem voltam még ilyen bohó és gyerekes. Én túlérett és komoly voltam gyereknek, de az élet, úgy tűnik, nem tűri ezt a szabálytalanságot.
Közben dolgozni kezdtem, meg számlákat fizetni, s nagyon is megtanultam felnőttként viselkedni. Valójában azonban nem érzem magam sem felnőttnek, sem megállapodottnak. Pedig évek óta Budapesten élek, van férjem, otthonom, munkahelyem. De mindenekelőtt kérdéseim.
Kérdések, melyeket talán 10 éve kellett volna feltennem. Arról, hogy ki is vagyok én, miről szóljon az életem, merre induljak? Csakhogy 10 éve még azzal a hosszú-hosszú listával voltam elfoglalva, amiről azt mondták, hogy annak a végigpipálgatása az élet. Ezt a listát legalább már a sarokba vágtam. Még csak nem is én írtam. De a válaszaim még formálódnak.
Nem tudom nem látni viszont, hogy bármennyire is ragyogó és színes huszas éveket hagyok magam mögött, az évek múlása áldást hozott. Jobban ismerem önmagam, több az önbizalmam, levetkőzöm lassan a nyomasztó elvárásokat. Egyre kevésbé érdekel mások véleménye, és egyre kiforrottabb a sajátom.
Újra húszéves csak akkor lennék, ha a mostani eszemmel-lelkemmel lehetnék az. Persze, ettől a dilemmától megkímél az élet. Nincs viszont az én fejemben éles határ, hogy “Úristen, mindjárt harminc”. Az élet megy tovább, és nekem annyi tervem van még. Álmodom, konokul és minden szép szó ellenében is. Egy még boldogabb következő évtizedet álmodok magamnak.
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
