Mondják, hogy nézd a jó oldalát. Mosolyogj a tükörbe reggel. Optimista szemmel tekints az életbe. Legyél pozitív! Nem megy. És a baj nem ez.
Ha mélyen benned nincs rendben valami, azt nem lehet egy mosollyal elkenni. Ha a lelked gyökereit támadta meg a baj, leöntheted a pozitív életszemlélet cukormázával, de alatta attól még elindul a rothadás. Kicsit olyan ez, mint amikor az elmérgesedett, megromlott kapcsolatokat kommunikációs technikák elsajátításával és alkalmazásával próbálják újraéleszteni. Pedig a kommunikáció csak a felszín. Alatta mi van? Valóban fontos még a másik, a kapcsolat? Él még szikrája az összetartozásnak?
A pozitív életszemléletről gyakran az az érzésem, hogy csak vakká tesz a lényeges kérdésekre. Persze, kedvesen köszönt neked az eladó a boltban, a férjed nem felejtkezett el a névnapodról és ma kivételesen szépen süt a nap. De merre tart az életed? Szembe mersz egyáltalán nézni azzal, ki vagy te és hol tartasz? Vagy annyira félsz ezekre választ keresni, hogy inkább minden nap felírsz a hálafüzetedbe öt jó dolgot, és győzögeted magad, hogy minden okod megvan boldognak lenni?
Nem a hálával van baj. A hála fontos. Ahogy az is, hogy apró dolgoknak örülni tudjunk. A baj inkább az, ha makacsul behunyjuk a szemünket akkor, amikor negatív dolgokkal találkozunk. Ez nem optimizmus, ez csak gyengeség. Nincs erőnk elviselni a rosszat – magunkban, másokban, a világban. Pedig ha nem látjuk meg a problémákat, ha nem ismerjük el bennük a saját felelősségünket, akkor változni sem tudunk.
Vannak helyzetek, amikor nem mosolyognod kellene, hanem kiállni magadért. Vannak döntések, melyekről be kellene ismerned, hogy elhibázottak, különben nem tudsz továbblépni. Vannak kapcsolatok, melyeket el kellene engedned, különben nem tudsz meggyógyulni. A jót meglátni nem mindig elég, a rosszat is látni kell. Mert a világ nemcsak jó.
A kétszínűségre, az alattomosságra, a manipulációra, a kirekesztésre hogyan reagálsz? Ezekben nem a jót kell keresni. Lelked mély sebeivel mihez kezdesz? A fájdalmat nevén kell nevezni, el kell gyászolni, különben nincsen gyógyulás. A kognitív disszonancia igen merekeden meg tudja borítani a lelki egyensúlyt, de felismerésével, vállalásával tudjuk csak meghaladni önmagunkat.
A világban sok jó is van. De ennek akkor tudsz valóban, szívből örülni, ha a lelked, az életed alapjaiban rendben van. Akkor nem kell görcsösen kutatnod a jót, az örömöt. Nem attól leszel jó- vagy rosszkedvű, hogy mennyire köszönt kedvesen, köszönt-e egyáltalán a postás, és bocsánatot kért-e, aki lábadra lépett a villamoson. Mélyebbről jön a derű, a felszínen a kis karcolásokat szinte meg sem érzed.
Én nem akarom, hogy pozitív életszemléletem legyen. Pozitív életem legyen inkább.
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
