„Egy napon felébredtem… és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden.” (Márai Sándor: Az igazi)
* * * *
Igen, tudod, ez a könyv a szerelemről szól. Azt mondod, szinte mindegyik? Talán igazad van, a maguk módján tényleg. De ez más. Igen, tudom, mindegyik más. De ez meghitt és húsba vágó egyszerre. Először a feleség mesél, a volt feleség, aztán a férj is. Vallomást tesznek, mintha a legjobb barátod osztaná meg veled élete nagy döntéseit, motivációit, hibáit. Fájó az egész, tudod. Mert nem lehet a hibákból tanulni, az ember mindig pont azt teszi, amit nem tud nem megtenni.
Az érzéseken azért lehet uralkodni, azt gondolod? Ezt gondolta a férj is. Értelemmel az érzelmek ellen. Megszelídíteni, elsorvasztani, ezt lehet az érzelmekkel, de közben elsorvadsz te magad is. Hát inkább megpróbálod a lehetetlent, habár sejted, bele fogsz bukni, mert csak belebukni lehet. Nem szabad egy embertől többet várni, mint amit adni tud. Csodát pedig végképp nem, sem embertől, sem istentől. „Ami van, tudod, abban nem reménykedik az ember…”
Nem, ez nem csupán szerelmi történet. Férj és feleség többet keres a szerelemnél, az élet nagy kérdéseire keresik a választ, észérvekkel és érzelmekkel egyaránt. De nincs válasz. Vagy az élet maga a válasz.
* * * *
És ott van még a Judit és az utóhang, melyben Judit és Ede szemszögéből is látjuk a történetet. A két proli – és ennek megfelelően a hangem is durva, Ede monológja szinte alpári. De éppen ettől reális az egész, Judit elbeszéléséből kiderül az, amit egykori férje, nem érthetett, mert – mint a nélkülözést nem tapasztaló emberek általában – nem érti, hogy a szükség aljassá is tesz. Ő az ártatlan, romlatlan ösztönlényt látja Juditban, valakit, aki más. Valóban más, de nem úgy, ahogy gondolja. Judit pedig nem tudja megbocsátani, hogy lehajoltak hozzá, és felemelték, csak a legvégén, saját magát is meglepve, de akkor már mindegy, visszatér oda, ahonnan jött, és ahol otthon érzi magát. Ede mellett.
Hogy Ede kihasználja Juditot, az világos, hogy Judit halála körül van valami sötét titok, az sejthető. Hogy az egykori úr örökre úr marad, akkor is, ha a büdösproli viszi haza kocsival, az pedig romantika. Mert is van Máraiban.
* * * *
„Most azt akarod kérdezni: megérte?… Szónoki kérdés ez. Nem lehet az élet nagy vállalkozásait ilyen kereskedelmi bölcsességgel megítélni. Nem arról van szó, hogy megérte valami, vagy nem érte meg, hanem arról, hogy az embernek meg kell csinálni valamit, mert így parancsolja ezt a sorsa, vagy a helyzet, vagy vérmérséklete, vagy mirigyműködése… mindez valószínűleg összejátszik… s akkor nem gyáva, hanem megcsinálja. Csak ez számít. A többi elmélet.” (Az igazi)
„Akkor még nem tudtam, amit ma tudok… nem tudtam, hogy nincs szégyellnivaló az életben. Csak a gyávaság szégyenletes, mellyel az ember nem tud adni vagy nem mer elfogadni érzéseket.”
„Mondd, miért halnak meg a bűntelen kisgyerekek? Gondolkoztál már ezen? Én sokat, sokszor. De Isten nem felel az ilyen kérdésekre. Nincs más dolgom az életben, hát ezen gondolkozom. Igen, még most is. Amíg élek. Ezt a fájdalmat nem heveri ki soha az ember. Ez az egyetlen valóságos fájdalom, egy gyerek halála. Minden más csak hasonlít erre az egyetlen fájdalomra.”
„Az ember megvizsgálja, érdemes-e öt vagy tíz évvel tovább élni, cigaretta nélkül, vagy átadni magát ennek a szégyenletes, kicsinyes szenvedélynek, mely megöl ugyan, de addig megtölti az életet különös, békítő és izgató anyaggal. (…) Nem adom ki kezemből ezt a keserű mérget, mert nem érdemes. Azt mondod, nem olyan nehéz leszokni? Persze hogy nem olyan nehéz. Én is megcsináltam, nem is egyszer, amíg érdemes volt. Csak éppen az egész nap azzal telt el, hogy nem cigarettáztam.”
„Az élet döntő eseményei az időben történnek, tehát nagyon lassan. Alig van látható cselekményük. Az ember él… ennyi a cselekménye mindennek, ami fontos életünkben.”
„S az ember azért marad egyedül, mert gőgös, és nem meri elfogadni a szeretet kissé félelmes ajándékát.”
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
