Az olvasás nekem éppúgy a világ megismerésének egy módja, mint az utazás, és azt gondolom, a jó könyvek sok mindent tanítanak önmagunkról, emberekről, kapcsolatokról. Ebben a bejegyzésben azokat a klasszikusokat szedtem össze, melyek a házassággal kapcsolatban hoznak gondolkodnivalót és tanulságot. Nem, nem szerelmes regények.
Szándékosan nem mondom azt sem, hogy ezek a legjobb regények a házasságról. Elég furán hangzana tekintve, hogy egyik sem boldog házasságról szól. De hát Tolsztoj már megmondta az Anna Kareninában: „A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” Bár azt azért vitatnám, hogy minden boldog házasság egyforma, de az biztos, a klasszikusok már csak olyanok, hogy mindig azt kutatják, ami nem működik a világban, és nem annak örülnek, ami (momentán éppen) igen.
Mellesleg, pont az Anna Kareninát és híres párját, a Bovarynét kihagytam ebből a válogatásból, mert azok számomra elsősorban a nő helyzetével és társadalmi szerepével foglalkoznak, másrészt azért is, mert úgyis mindenki hallott már róluk. Helyette hoztam öt olyat, amiről talán nem…
Richard Yates: A szabadság útjai
Amerikaival kezdem, amiből sikeres film is készült. Richard Yates regénye az 1950-es években játszódik, egy amerikai kertvárosban, Frank és April Wheeler, egy kétgyermekes, középosztálybeli házaspár főszereplésével. Felvonultat minden játszmát és önáltatást, amit minden kapcsolatunkban, de különösen a házasságunkban érdemes volna beszüntetni, vagy el se kezdeni.
Ugyanakkor döbbenetesen jól érzékelteti a regény azt is, hogy a játszmák oka mindig önmagunkban keresendő, és az ember azért olyan, amilyen, mert nem tud más lenni. Mert a múltja, a sebei, az énjét marcangoló kételyek és félelmek erősebbek lehetnek még az álmoknál és elhatározásoknál is, és ezek önmagát éppúgy felőrölhetik, mint a kapcsolatait. A szabadság útjairól írtam már részletesebben korábban, ami egy könyvajánló és elemzés keveréke lett, itt elolvashatod.
Németh László: Iszony
Nem árulok el titkot, az Iszony sem egy boldog házasság története, viszont nem ismerek még egy magyar regényt, ami ennyire megrendítően és mélyen, rezdülésről-rezdülésre bontaná ki a házasságot, mint az Iszony Nelli és Sanyi kapcsolatát.
Németh László a többi regényében is hihetetlen érzékkel ábrázolja az emberi kapcsolatokat, az emberek sokféle, gyakran ellentmondásos érzelmeit és indítékait. Az Iszony viszont amiatt is különleges, mert nyelvileg talán ez a legszebb, a szöveg tömörsége, ereje, nyelvi gazdagsága önmagában is páratlan. (Ki tudja elfelejteni azokat a sosem hallott, mégis pontosan értett szavakat, mint kacsmarog, hazahőbölög, megnyöszördül vagy brácsázás…?)
De mit tanít az Iszony a házasságról? Például azt, hogy önmagunk, legmélyebb vágyaink feladása mindig (látványos vagy csendes) tragédiával végződik; hogy két, önmagában jó szándékú ember is pokollá tudja tenni egymás életét, ha képtelenek megérteni azt, mire vágyik a másik, és nem tudják kezelni a különbözőségeiket. Valamint azt is, hogy nem elég, ha valakit boldoggá akarunk tenni, mert ez nem egyszemélyes döntés, a kapcsolatban mindig két embernek kell igent mondani egymásra.
A 1920-as évekbeli Magyarországon játszódó történetben Nelli tulajdonképpen a kezdetektől idegenkedik Sanyitól, akit ez csak még inkább ösztönöz a lány meghódítására, akiben valami ritka kincset vél felfedezni. Nelli valóban nem az a tipikus falusi lány, aki pörög-forog a szüreti mulatságon, s életének központi kérdése, hogyan fogjon férjet. Nelli tanyasi lány, magányos, büszke, befelé forduló. Nem álmodozik menyasszonyi ruháról és esküvőről, nem is igazán akar férjhez menni. Sanyihoz főleg nem, a körülmények mégis erre kényszerítik.
Szembemehetne-e Nelli ezzel a házassággal? Talán. De egyedül van, nőként, egy olyan világban, ahol egy nő egyedül borzasztóan nehezen állhat meg a maga lábán, vagyontalan nő meg sehogy. Nellinek nincs ehhez ereje, lehetősége se igazán, az anyjától pedig még csak lelki támogatást sem kap, sőt, egyenesen az anyja löki Sanyi karjaiba.
Nelli azért megpróbálja elviselhetővé tenni a házasságát, önmaga megerőszakolása árán is. Dolgozni, beosztani, otthont és rendet teremteni tökéletesen tud, de neki feleségnek is kellene lennie. Azok a bizonyos asszonyi kötelességek, melyeket kezdetben is borzadva, undorodva visel el… Sanyi a maga módján – ó, ez nagyon veszélyes szókapcsolat – szereti Nellit. Van abban valami szomorú, hogy pont ezzel teszi elviselhetetlenné a házasságot Nelli számára. Megfojtja az erőszakos szerelmével, és sosem érti meg, mit rontott el, hiszen ő igazán mindent megtett, hogy a felesége boldog legyen, még új ülőgarnitúrát is vett. Jaj.
Ahogy Németh László Nelli bőrébe bújik – ugyanis a történetet Nelli visszaemlékezéseként ismerjük meg -, a szavam elakad. Nem vidám, de lüktető, sűrű, mély ez a regény.
Doris Lessing: A fű dalol
Kicsit az Iszony párja ez a regény számomra, mert ez is egy olyan házasság története, aminek sosem lett volna szabad megköttetnie, és mi, olvasók ezt az első pillanattól fogva tudjuk. Ahogy azt is, hogy az önmagukban átlagos, nem rossz, csak sérült, egymás mellé mégis alkalmatlan szereplők tönkre fogják tenni egymást. De A fű dalol a rasszizmus története is, a negyvenes évekbeli Rhodesiában, a mai Zimbabwéban játszódik, ahol a rasszizmus magától értetődően áthat mindent, és nem függetlenítheti tőle magát senki, aki ott él.
A nyitány egy gyilkosság, ami keretbe foglalja a történetet, hiszen utána visszaugrunk az időben, és a szemünk előtt bontakozik ki az, ami odáig elvezet. Doris Lessing jól ismeri azt a társadalmat, amiről ír. Brit szülők gyermekeként született a mai Iránban, majd szüleivel együtt a mai Zimbabwébe költöztek. Regényének főhőse, Mary vénlány. Boldog vénlány. Körülményeihez képest mindenképpen, ami az ő esetében azt jelenti, hogy nyomorúságos gyermekkorát feledve a városba költözik, dolgozni kezd, aminek köszönhetően független és viszonylag gondtalan életet él. Mozgalmasak a hétköznapjai, sokat jár társaságba, élvezettel olvassa a bugyuta szerelmes regényeket. Számos ismerőse van férfiak és nők közt egyaránt, mindenkivel jól kijön. Barátja viszont nincs egy sem.
Mary ugyanis iszonyodik a bizalmas kapcsolatoktól, mindenkitől tart egy bizonyos távolságot. Felszínesek a kapcsolatai, felszínes az élete is, de nem bánkódik ezen, egyáltalán nem is jut eszébe, annyi minden történik vele. Érezzük, később pedig be is bizonyosodik, hogy bármennyire is nem egy ilyen életet tartunk teljesnek és boldognak úgy általában, Mary számára ez az élet lenne a happy end. Mert alkalmatlan másra. Múltja lelkileg és fizikailag is alkalmatlanná tette őt az intim kapcsolatokra, és a regény érzékletesen mutatja be, hogy a házasság börtönébe zárva hogyan teszi tönkre Mary önmagát és a férjét is.
De miért is házasodik meg? Mert már harminc éves, mert a barátnői szerint itt lenne az ideje, mert furcsállják már az emberek, ha ilyen idősen egy nő egyedülálló. Mary nem azért mond igent Dick-nek, mert szereti őt. Még csak nem is ismeri. Azért mond igent, mert végre kell valakinek, végre feleségül kéri őt valaki, és Mary ekkorra már el is felejtette, hogy valójában nem is érzett vágyat soha arra, hogy bárkihez feleségül menjen, sem arra, hogy valaha gyereke legyen. Mi pedig egyre erősebben érezzük, hogy tragédia felé halad a történet, a kérdés csak a mikor.
A történet középpontjában Mary jellemének alakulása – azt is mondhatnám, bomlása – áll. A vidéki élet előhozza gyermekkora borzalmas emlékeit, az eseménytelenség és egyedüllét pedig még inkább arra kényszeríti, hogy szembenézzen velük. Nem tud hová menekülni, a farmon csend van, és nincs mit csinálni, pedig Mary mindent megtesz, hogy cselekvésbe meneküljön. Végül már gyereket is akarna, csakhogy valakiről gondoskodnia kelljen, s így mindig elfoglalt lehessen.
Dick, ez a jóakaratú, de gyenge és szerencsétlen ember Mary-n éppúgy nem tud segíteni, ahogy a gazdaságát sem tudja fellendíteni. Mary dühkitörései az évek alatt közönybe tompulnak. Ahogy elveszti az utolsó reményét is arra, hogy az élete valaha még megváltozhat, úgy csúszik bele lassan az őrületbe.
Erre csak ráerősít az, hogy közte és a legutoljára a házhoz kerülő fekete szolga, Moses között valamiféle kapcsolat kezd kialakulni. Mary érez valaki iránt, akit nem is szabadna embernek tekintenie. Ráadásul negatív és pozitív érzelmek harcolnak benne – félelem és vonzalom -, s ez Mary-t pattanásig feszíti. Jól érzékelteti ezt a könyvből vett részlet:
Annyi történt csupán, hogy a fekete-fehér, úrnő-szolga sablont megtörte a személyes kapcsolat; s ha a fehér ember Afrikában véletlenül belenéz egy bennszülött szemébe, s megpillantja az emberi lényt (amit legfőbb igyekezete elkerülni), bűntudata, amit önmaga előtt is titkol, méltatlankodás formájában csap fel, és a kezében már le is sújt a korbács.
A fű dalol
Egy ilyen történetnek nincs boldog vége. Hiszen tudtuk is – és a nyitó jelenet nélkül is tudtuk volna – , hogy tragédia felé közeledünk. Kiugrási lehetőségek nincsenek, csak kudarcok és feleslegesen meghozott áldozatok.
A végleg megbomlott, talajt vesztett Mary lassan Moses hatalmába kerül, aki végül meggyilkolja őt. Moses itt már nem is annyira egy személy, inkább maga az ítélet, aminek a közeledését végig éreztük – s érezte Mary is, hiszen maga megy elébe. Moses pedig az igazságszolgáltatásnak megy elébe, feladja magát, s tudnivaló, hogy tettéért néhány nap múlva felakasztják. A gyilkosság pedig nem lesz több, mint általában véve egy fekete férfi rablógyilkossága – mind ilyenek ezek – és egy pár soros hír a másnapi újságban.
Ha már az Iszonyt említettem, érdekes összevetni a két házasságra alkalmatlan nőt és a két házasságot. Nelli végül rátalál arra, amiben kiteljesedhet, de ehhez Sanyi halálán át vezet az út. Mi lett volna, ha Sanyi nem hal meg, hanem még évtizedekig gyötrik egymást? Dick halála vajon változtatott volna Mary sorsán? Elkerülhető lett volna a tragédia, ha a két férfi képes megérteni, honnan ered a feleségük boldogtalansága?
Füst Milán: A feleségem története
Ismét egy magyar, de világirodalmi szinten is kiemelkedő regény, melyben számomra az volt a legérdekesebb, hogy úgy mutat be egy házasságot, hogy azt csak az egyik fél szemszögéből látjuk, és elejtett szavakból, valamint egy-egy árulkodó tényből sejtjük mégis, hogy elbeszélőnknek mind a megbízhatósága, mind a tisztánlátása megkérdőjelezhető. A cím – A feleségem története – rá is erősít a másik szemszög hiányára, hiszen a feleség történetét kizárólag Störr kapitány meséli.
Szerelem, féltékenység, férfi és nő különbözősége, és az egymáshoz közel kerülés vágya ellenére egyre növekvő távolság, elbeszélés egymás mellett – elsősorban erről szólt nekem ennek a házasságnak a története.
Störr kapitány faragatlan, darabos, sokféle értelemben véve „bolygó hollandi” – holland, hajóskapitány és elveszett. Feleségét bálványozza, de őrülten féltékeny is rá, és ennek a féltékenységnek az ábrázolása nagyon érdekes, ugyanis sohasem tudjuk eldönteni, valójában van-e alapja, vagy nincs, mivel a regényben a kapitány fejében vagyunk, és ő maga sem tudja, hogy tényekben gyökereznek a képzelgései, vagy a képzelgéseihez keres őket alátámasztó tényeket. Ez a dilemma viszont tágítható a végtelenségig, hiszen bármiről is legyen szó, minden egyes ember saját magába van zárva, és nemhogy legyőzni nem tudja a korlátait, gyakran még felismerni sem.
Engem végig nagyon izgatott a feleség soha meg nem ismert szemszöge is. Talán mert nő vagyok? Mindenesetre mivel ez a szemszög nem volt megírva, akaratlanul is megpróbáltam összerakni a saját fejemben. Érzékeny lelkű, törékeny nő volt, akit a faragatlan kapitány hiába szeretett a maga módján, azon a módon nem tudta szeretni, amire valóban vágyott volna? Vagy egy képmutató, elkényeztetett sznob, aki kihasználta és lenézte a férjét? Szótlanul tűrt, nem próbált mentegetőzni, mert belátta, hogy a megértés hiányát egy bizonyos ponton túl semmivel nem lehet áthidalni, vagy dacból és a megbánás hiánya miatt nem magyarázkodott soha?
A kapitány szemszögéből ezek bármelyikét lehetett igazolni, és ez is nagyon találó érzékeltetése annak, hogy az ember érzelmeinek hullámzása függvényében mennyire másnak látja a hozzá közel állókat. Különösen a házastársát, hiszen a szerelem hevességéhez kevés másfajta érzelem hasonlítható. Így lesz Störr kapitány története a miénk, mert magunkba kell néznünk ahhoz, hogy értelmezzük, és azt hiszem, mindenkinek mást mond, az élet különböző szakaszaiban is.
Márai Sándor: Válás Budán
Márai is szakértője kapcsolatoknak és a lélek finom rezdüléseinek, legalábbis a regényeiben. A Válás Budán címűben egy szerelmi háromszöget bont ki két régi ismerős, Imre és Kristóf éjszakai beszélgetésén keresztül, a harmadikat, Annát pedig a két férfi emlékein keresztül ismerjük meg.
Az emlékek az ifjúkorba nyúlnak vissza, de a két férfi a beszélgetésük idején már házas. Igaz, Imre éppen válik Annától, Kristóf pedig a válóperes bíró az ügyükben. Nem is hagyja nyugodni ez az ügy, gyakran felbukkan előtte Anna hangja és képe, ahogyan régről emlékszik rá, noha már akkor meggyőzte magát, hogy kettejük kapcsolata felszínes csak, azóta pedig természetesen nyoma sincs már a lelkében, felesége van, gyerekei.
Hm. Kristóf lelke. A három szereplő közül őt ismerjük meg legmélyebben, és ő a legkevésbé szimpatikus, szigorú, merev elveivel, melyek emelkedettek, de érzéketlenek is. A Kristóf gyerekkorába való betekintés viszont megmutatja, hogy az érzéketlenség védekezés, egy olyan páncél, ami nagyon régóta szolgál már védelmül. Valójában az érzelmek elfojtása áll a középpontjában ennek a regénynek, mely arra tanít, hogy nagyon komoly árat kell ezért fizetni, és ha látszólag rendben van is minden, időnként ott vannak azok a furcsa álmok, szervi rendellenességgel nem magyarázható rosszullétek.
Sem Anna, sem Kristóf nem tudja elfelejteni a múltat, és Imrének rá kell döbbennie, hogy hiába szereti a feleségét, hiába tenne meg érte bármit, Annában olyan hiány van, amit nem tud betölteni. „Ott kellett hagynom egyedül a végzetével. Előbb-utóbb minden embert ott kell hagyni, egyedül a sorsával. Akkor még nem tudtam. De milyen idegen lehet neked mindez! Talán még nem is tudod… nem tudhatod, hogy senkin nem lehet segíteni” – mondja Imre.
Anna van a középpontban, de mégsem csak ő, mert Imrén és Kristófon keresztül két világképről is szól ez a regény. Nemcsak szerelemről, párkapcsolatról, hanem az életről, amibe az beágyazódik. Tapintható a csend, a választ nekünk kell keresni.
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
