Egyszerolvasós vagy többször olvasható regények?

Created with Sketch.

Egyszerolvasós vagy többször olvasható, mindig újat adó, sosem feledhető regények? Mitől kerül vajon egy könyv egyik vagy másik kategóriába? Ezen gondolkoztam a napokban, és mielőtt belemélyednék a témába, azzal kezdem, hogy szerintem mindkét fajta könyvnek megvan a helye az irodalomban és a könyvespolcokon. Attól, hogy egy regényt egyszer elolvasok, majd továbbadom, vagy visszaviszem a könyvtárba, még lehet az izgalmas és szórakoztató. Mert ha nem lenne, nem olvasnám el egyszer sem. Ugyanakkor ott vannak azok, melyeket újra és újra előveszek, gyakran évekkel később, és újraolvasva megint igazi élményt adnak. Mást, mint előzőleg.

Szépirodalomról és ponyváról beszélek? Ezek sarkítások. Nem ilyen egyszerű ez a vagy-vagy. Sőt, nem is vagy-vagy. Vagy a szépirodalom nem szórakoztathat, a szórakoztató irodalom pedig nem gondolkodtathat el, érinthet meg valamit mélyebben bennünk? Szerintem a legtöbb jó regény ezeket egyszerre teszi. Akkor miért ragaszkodunk a besoroláshoz, hogy mi szépirodalom, mi “csak” szórakoztató? Most arra hívlak titeket, hogy lépjünk ki ezekből a kategóriákból, közelítsünk máshogy afelé, mitől lesz egy regény örök érték.

Miért olvasunk újra egy regényt?

Milyen regényeket olvastam újra, vagy tervezek újraolvasni? És melyek azok, melyeket biztosan nem fogok? Tágítva az időt, melyek azok a regények, melyek 20 év múlva is adni fognak valamit, ha újraolvasom őket? Túllépve önmagamon, melyek azok a regények, melyeket az emberek 30 éve is olvastak, ma is olvasnak és olvasni fognak 30 vagy 100 év múlva is?

A klasszikusokat az idő teszi klasszikussá, de közös bennük, hogy olyat adnak, ami örök érvényű. Ez az örök érvényű pedig tud szólni a húszévesekhez éppúgy, mint a hatvanévesekhez, a mai emberhez éppúgy, mint a következő évszázadban élőhöz.

De mi az, ami örök érvényű?

Az ember. Az emberi sors és az emberi kapcsolatok körüli kérdések azok, melyek kétezer éve is aktuálisak voltak, ma is azok, és azok lesznek évszázadok múlva is, és örökké. 🙂 Szerelem, szeretet, vágy, gyűlölet, bosszú, függés, önfeláldozás. Bűn és megbocsátás. Szülők és gyerekek, férfi és nő, ember és ember közti viszonyok. A sors alakíthatósága, az élet értelme, szenvedés és boldogság, sebek és gyógyulás, hiányok és kiteljesedés. Egyensúlykeresés.

Ha egy regény ilyesféle problémákat feszeget, akkor nem tud elévülni. És mivel az emberi kapcsolatokról, az emberi lét kérdéseiről mást gondolunk fiatalon, mint idősen, így ezek a könyvek minden életkorban mást indítanak el bennünk. Mivel a regényt az olvasó fejezi be. Milyen szerencse, hogy az emberi problémák száma végtelen, megoldani pedig nem lehet őket, igaz?

Írószemmel pedig…

Nem, nem a szuperizgalmas cselekmény teszi a regényt halhatatlanná. Élvezetessé igen. De halhatatlanná a jól kidolgozott szereplők teszik.

Olyan szereplők, akik valódiak, jellemük van, szokásaik, kapcsolataik, problémáik. Olyan szereplők, akikkel azonosulni lehet, mert nők vagy férfiak, anyák vagy testvérek, barátok vagy sorstársak, haragtartók vagy megbocsátók, nyughatatlanok vagy fásultak, gyengék, erősek, kicsik, nagyok, álmodozók, sorskovácsok, áldozatok, útkeresők. Kapcsolataikban vitákkal, kétségekkel, sérelmekkel küzdenek, maguk is törékenyek és tökéletlenek, ahogy a közösségek is, melyekben élnek. Ezek a szereplők válaszokat keresnek, vagy éppen kérdéseket. Mint az olvasó emberek.

Te mit gondolsz, mitől lesznek klasszikusok a klasszikusok?

Olvastad már a regényemet?

Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.

Ha tetszett, oszd meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük