Az Úton. Főszereplője, Lili nemcsak egy ausztrál kalandban vesz részt, hanem egy belső kalandban is, melyben önmagát és az egyensúlyt keresi. És a történet, ahogy az élet is, felvet néhány kérdést, amire – leginkább tettekkel – válaszolni kell.
Érdemes-e szakmát váltani harminc fölött?
A pályaválasztás ideje ugyebár az érettségi környékén van. Khm. Nálunk, Magyarországon két évvel előtte, legalább. Vajon mennyire választ tudatosan egy tizenéves? Mennyire fogja fel, miről dönt? És mennyire szab irányt ez a döntés a következő évtizedeknek?
Mi van, ha az egyetem hosszú évei után végre valahára munkába áll, de az ott eltöltött egy-két (vagy öt-hat) év rádöbbenti, hogy amit választott, nem neki való? Mi van, ha eredményes a munkájában, ennek ellenére úgy érzi, rossz úton jár? Ha rájön, soha nem is döntött a sorsáról igazán, csak sodródott, vagy terelték valamerre?
Közben betölti a harmincat, a társadalmi normák azt sugallják, eljött a családalapítás ideje. Házasság, lakás, gyerekek. Van még idő holmi útkeresésre ilyenkor? Érdemes más szakmák felé kacsingatni, elölről kezdeni egy karrierutat?
Lehet-e helyfüggetlenül dolgozni?
Ha már munka, akkor mi van a munka és a szabadság egyensúlyával? Mit tud kezdeni magával egy átlagos, irodában, heti negyven órában dolgozó fiatal, aki rugalmas munkaidőre és helyfüggetlen munkára vágyik? Egyáltalán, kinek való ez, és mi az ára? (Már hallom, ahogy mondod, jaj, a digitális nomádság… Csak zárójelbe merem leírni én is, olyan elkoptatott lett ez a kifejezés az elmúlt években. De nem véletlenül az, nagyon sokan keresik az egyensúlyt munka és kalandvágy között.)
Vezethet-e a szenvedély a döntéseinkben?
„Tisztelem a szenvedélyeket, a közönnyel nem tudok mit kezdeni” – mondja Szabó Magda.
Szenvedély. Sokan legyintenek rá, lenézik, mert vagy félnek tőle. Mások ezt használják kifogásnak bármire. A szenvedély nem logikus. Kiszámíthatatlanul ébredő, sodró, megmagyarázhatatlan erő. Kiszínezi az életet. De mennyire szabad rábízni magunkat? Mennyire hagyhatjuk, hogy mély, néha megmagyarázhatatlan vágyaink vezessenek minket az életben, munkánkban, kapcsolatainkban? És milyen árat fizetünk érte, ha makacsul nem veszünk róluk tudomást, ha önmagunkat a fegyelmezett logika hideg korlátai közé akarjuk mindenáron beszorítani?
Mennyi kompromisszumot szabad vállalni egy kapcsolatért?
Szeretni feltétel nélkül. Az elérhetetlen eszmény. Eszmény egyáltalán? Szabad ilyet? Ha elég mélyre nézünk, mindig van feltétel. Ha nincs, akkor sérülés van, kihasználás. A feltétel nélküliség nem jelentheti, hogy nem húzunk határokat, nem állunk ki magunkért, bármit elviselünk. A határokból pedig konfliktusok lesznek, melyekre megoldást keresünk, ha ér annyit a kapcsolat.
Kompromisszumokra szükség van. De mi az, ami még kompromisszum, és honnantól kezdődik az önfeladás? Az nem önzőség, ha az ember önmagához hű akar lenni, de akkor hol kezdődik pontosan az önzés? Mit jelent szabadnak lenni egy kapcsolatban?
Lehet felnőttként, külföldön barátságokat kötni?
Gyakran mondják, hogy nem. Makacs, keserű meggyőződéssel. De vajon a külföld miatt? Vagy inkább a felnőttség miatt? És ha nehéz, akkor miért? Már nincsen iskola, ahova kötelező járni, ahol le kell ülni valaki mellé a padba, már nekünk kellene menni magunktól, keresni a kapcsolatot másokkal? Nem éppen akkor születhetnének a legőszintébb, legmélyebb barátságok, amikor már tudjuk, kik vagyunk, mit akarunk az élettől?
Külföldön, senkit nem ismerve. Lili, a regényem hősnője is ebben a helyzetben találja magát. Lehet egy idegen helyből valaha otthon? Először is, mitől otthon az otthon? És hogyan áll neki az ember barátokat szerezni ott, ahol senkit sem ismer? Könnyebb vagy nehezebb ez, mint a megszokott környezetben?
A kérdések tehát feltéve.
Ad-e a regény választ? Remélem, nem. 🙂 Mert nem adhat, választ sosem adhat más. Szempontokat, sorsokat, lehetséges utakat mutathat. A világ nem bináris. Attól függ. Mitől? Na, ez az.
Hamarosan rendelhető az Úton! Iratkozz fel a hírlevélre itt, hogy neked szóljak először, ha lehet rendelni, és le ne maradj a kedvezményekről.