Napló, három szerző tollából. A férj, a feleség és a gyermek – feleség és szerető közös gyermeke. Ami pedig kibontakozik előttünk, az egyszerre családregény és a hanyatlás regénye. A szereplők titkokkal, öncsalásokkal terhelt élete saját magukat és egymással való kapcsolataikat is rombolja. De sem élethazugságaikból, sem szenvedélyeiktől nem tudnak menekülni.
Kedves Ondris,
Neked az a bűnöd, hogy olyan együgyű vagy. Megálmodod az életed, amint folydogál a maga békésen boldog, kiszámítható medrében, majd hozol bele egy ragyogó, különleges nőt, aki hol démon, hol istennő a szemedben. Megpróbálod egyszerű vágyaidhoz formálni őt, s nem érted, miért nem sikerül, hiszen te oly kevéssel beérnéd. Nem érted, hogy ő nem éri be, ő másra, többre vágyna. Hagyod, hogy iránta való szenvedélyed rángasson. Felváltva erőszakoskodsz, majd megalázkodsz, de a szerelmet, az oly nagyon áhított boldog családi idillt egyikkel sem éred el. Észre kellett volna venned, ez a nő se nem való hozzád, se nem szerelmes beléd. Egyedül csak te akartad kezdettől fogva őt ebbe a szerelembe belekényszeríteni, s bár neked nem sikerült, az élet megtette helyetted. De kinek lett ez jó?
Jadviga,
Magad sem tudtad, mit vársz az élettől. Igaz, nem is kérdezett téged erről senki. Nyelveket beszéltél, utazni és társaságba járni vágytál, ehelyett elkerültél egy kis szlovák faluba gazdasszonynak. Férjed és szeretőd közt hánykódva egyikhez sem voltál hű, egyik mellett sem találtad a helyed. Önmagadat még kevésbé. Elhitted néha tényleg, hogy bele tudsz bújni a jó feleség és jó anya szerepébe? Te leginkább szabadságra vágytál volna, de nem olyan korba és körülmények közé születtél, hogy ez megadasson neked.
Miso,
Szerencsétlen, elhanyagolt kisfiú. Nem egész családba születtél, a pusztulás szilánkjai ártatlanul sebeztek téged. Te csak két szülőre vágytál volna, akik szeretik egymást és téged. Ők egyikre sem voltak képesek. Mégsem segít rajtad, ha örökre beleragadsz az áldozat szerepébe, és őket hibáztatod mindenért. Házasságuk felett egyébként sem tiszted ítéletet mondani, feléd szülőként voltak kötelességeik. Észre kellene idővel venned azt is, hogy olyasvalakin kérsz számon apai érzelmeket, aki nem az apád, akit a te léted élete kudarcával szembesít. S attól a másiktól, aki vér szerint apád, miért nem vársz semmit? Sajnáltatnád magad, de nincs, aki sajnáljon.
Hogyan is ítélhetne rólatok bárki? Egymásnak is éppúgy hazudtatok, mint önmagatoknak. Hazugságba pedig az menekül, aki az igazságot nem bírja el.
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
