Ausztráliába eljutni már maga is egy álom beteljesülése volt. De lehetett ezt még fokozni. Például úgy, hogy a karomban tarthattam egy koalát.
Ezt azért nem lehet bárhol megtenni még Ausztráliában sem. Egyrészt a koalák csak a kontinens keleti és délkeleti eukaliptusz erdeiben élnek, másrészt fán élnek (jó magasan), harmadrészt a vadon élő állatokat a számukra és számunkra biztonságos távolságból szabad csak megfigyelni, mindkét fél érdekében. Etetés és tapizás kizárva.
Akkor hol ölelgetik a koalákat azok, akik ölelgetik?
Azokban a rezervátumokban, amik erre lehetőséget adnak. Az ott élő koalák már megszokták az ember közelségét, valamint az állat-ember interakciók szabályozottak (nem fogják hagyni, hogy halálra ölelgesd, többek között).
Mi is egy ilyen helyet kerestünk fel, mégpedig a Brisbane szélén fekvő Lone Pine Koala Sanctuary-t. Bár a nevéből nem derül ki, itt nemcsak koalák vannak, hanem a legtöbb Ausztráliában őshonos állattal lehet találkozni. Ausztrália pedig tele van furcsa állatokkal.
A Lone Pine állatai
Először életünkben itt láttunk kacsacsőrű emlőst. Dingót is. Meg erszényes ördögöt. Igaz, ők az ennivalóan édes vombatokkal együtt aludtak, mivel éjszakai állatok. Az ezerszínű papagájok és kakaduk ellenben nem aludtak, és azt igen hangosan tették.
A Lone Pine Koala Sanctuary tulajdonképpen egy kisebb állatkert. Csak itt nem kecskesimogató van, hanem kengurusimogató. (Onnan sem volt egyszerű elszakadnom.) És rengeteg koala. Meg koala bölcsi. Ez egy elkülönített hely, ahol a mamák nevelgetik a kicsiket, míg önállóak nem lesznek. A koalák ugyanis amúgy magányos állatok, és a hímek különösen nem szívelik a társaságot.
És mikor lehet ölelni?
A belépő mellé vettünk egy kiegészítő jegyet, ami feljogosít rá, hogy egy alkalommal kézbe vegyünk egy koalát, akivel lefotóznak minket. Egyáltalán nem sokáig ölelgethetjük, mert sajnos az a pár fotó gyorsan elkészül, de még így is óriási élmény. Koalát fogtam a kezembe! Én! Meglepően nehéz amúgy a kis édes. És nagyon puha – akarom mondani, ölelnivaló.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az erős érzelmek igen egyoldalúak voltak. A dögnehéz kis szőrmók egyáltalán nem tűnt izgatottnak. Egykedvű mozdulattal támasztotta mancsát a mellkasomnak, és hasonló egykedvűséggel folytatta az eukaliptusz levél rágcsálását. Azt hiszem, benne nem hagyott olyan mély nyomot a találkozás, mint bennem, és átlag 16-22 órás álmát semmiféle nosztalgikus vágyakozás nem zavarta meg a későbbiekben sem. Ahogy az a tény sem kavarná fel különösebben, hogy nekem e jeles nap óta az ölelésünk a profilképem a Facebook-on. Azért néha irigylem kicsit a koala létet. 😀
És ez etikus?
Óvatos lettem az utóbbi években az állatos programokkal kapcsolatban. Sokszor sajnos drágán fizetnek az állatok azért, hogy nekünk, embereknek felejthetetlen élményt szerezzenek. Úgy érzem, nekem is felelősségem van abban, hogy a pénzemmel ne támogassak olyan programokat, melyek szenvedést okoznak azoknak az állatoknak, akiket amúgy csodálok, és éppen azért keresném a kontaktust velük, mert “szeretem” őket.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy az állatkertek, akváriumok, rezervátumok – amellett, hogy rengeteg embernek adnak lehetőséget, hogy közel kerüljenek olyan állatokhoz, melyeket talán soha életükben nem látnának másképp – gyakran fontos szerepet töltenek be a kutatásban, a veszélyeztetett fajok védelmében és szaporításában is.
Megítélésem szerint ez a rezervátum is ilyen hely. Ami pedig a koalákat illeti, a velük való kapcsolatteremtés szigorúan szabályozott. Az alkalmazottak megmutatják, hogyan kell helyesen tartani, valamint figyelnek rá, hogy egy adott koalát ne érjen túl sok inger egy nap, ezért cserélgetik őket. Az emberrel való interakciót pedig az etetések és orvosi vizsgálatok során amúgyis megszokták. Nekem tehát az volt a végső megállapításom, hogy számukra ez egy nagyrészt közömbös élmény, számunkra viszont csodás. Akkor hát miért ne?
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
