Már egy korábbi, 20. századi kedvenc irodalmi idézetgyűjtemény írásakor fejben elkezdtem írni ezt is. Sok kortárs regényt olvastam, különösen az utóbbi években, magyar és külföldi szerzőket is, és nagyon sok szerző és regény az örök kedvenceim közé került. Ezekből hoztam most idézeteket, amik önmagukban is megállnak, lényeglátók, frappánsak vagy szarkasztikusak. De amúgy a regényeket is ajánlom, amikből vettem őket.
„Csak az a baj, hogy némelyik ember szeretete ártalmasabb, mint másnak a rosszakarata…” (Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka)
„– Az ember nem valaki miatt tanul meg egy nyelvet – mondja a tanárnő, és már a kimondás pillanatában is érzi, hogy ez hazugság, hiszen dehogynem. Csak amiatt. Az anyánk miatt tanulunk meg beszélni, hogy aztán soha többé ne hallgasson ránk és ne értsen minket, aztán idegen nyelveket tanulunk, hogy továbbra is idegenek maradjunk. Egyre több nyelvet, egyre idegenebbül a világban.” (Tóth Krisztina: Pixel)
„Milyen könnyen elhiszi az ember saját magának, amit senki másnak nem hinne el!” (Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban)
„– De a verés fáj! Nem lehetett nekik megmagyarázni, hogy…
– Nem, kislányom. A gyűlölet olyan, mint a színvakság. Színvaknak hiába mondod, hogy a fák zöldek. A gyűlölet mindig ki akarja irtani az erdőt.” (Gergely Ágnes: Őrizetlenek)
„Vajon miért vagyok ilyen elviselhetetlenül bölcs? Azért, mert már meghaltam, vagy azért, mert sokat mosogatok?” (Szécsi Noémi: Finnugor vámpír)
„Senki se mondta meg nekik, hogy a fiatalság elmúlása nem azért riasztó, mert elvesz tőlük, hanem mert ad nekik valamit. Nem bölcsességet, nem derűt, nem józanságot, nem nyugalmat. A bontott Egész tudatát.” (Szabó Magda: Katalin utca)
„Van, aki a tükörbe néz és kibírja. Van, aki a tükröt töri össze. Van, aki a látványtól önmagát. És akad, akinek tükrét az Ő irgalma letakarja.” (Jókai Anna: Jákob lajtorjája)
„Hiába járt haza, hiába volt erős miközöttünk a vonzalmi kötelék, ő azért eléggé úgy… vacilált mindig. Később, felszabadulás után, hogy ő most már Pesten fog maradni, könyve jelent meg, satöbbi. De hogy anyagi vonalon nagyon labilis az egész, Mucikám, azt mondja, nősülésre egyelőre nem gondolhatok. Na puff, én meg kiszaladok a korból! Hát lett is akkor köztünk egy szakítási diferencia.” (Závada Pál: Milota)
„Úgy képzelem, hogy az emberek valamikor sokkal több érintéssel élhettek, mint manapság, amikor jobbára már csak tárgyakhoz nyúlunk, de a másikat megérinteni csak akkor juthat eszünkbe, ha az gyerek, ápolnivaló öreg – vagy a szerelmesünk. Egyetlen társas kivétel a tánc. (Závada Pál: Jadviga párnája)
„A következő napokban, némi vívódás után, Piroska úgy dönt, mégsem Gabika lesz a férje, hanem Emilke. Igaz, hogy kövér, viszont idősebb nála, és bámulatra méltóan okos. Egy nagy, kertes házban laknak majd, és egész nap könyvekről beszélgetnek. Esetleg németül.” (Rakovszky Zsuzsa: A hullócsillag éve)
„– Nagyon kedvellek, Midori.
– Mennyire kedvelsz?
– Mint egy tavaszi macit.
– Tavaszi macit? – Megint felemelte a fejét. – Az meg mi, a tavaszi maci?
– Hát sétálsz a mezőn át, egyedül, és egyszer csak eléd jön egy bársonyos szőrű, csillogó gombszemű, cuki kis medvebocs. És azt mondja neked: „Kis hercegnő, nincs kedved ma hemperegni velem egy kicsit?” Akkor összeölelkeztek, és egész nap csak hemperegtek a lóherével borított domboldalban, és rettenetesen jól szórakoztok. Csodás, nem?
– Isteni!
– Hát ennyire kedvellek.” (Murakami Haruki: Norvég erdő)
„A szerelem soha nem több annál, aki szeret. A gonoszok gonoszul szeretnek, az erőszakosak erőszakosan, a gyengék gyengén, az ostobák ostobán, a szabad ember szerelme soha nem biztonságos. A szeretett lénynek nem jár ajándék. Egyedül a szerető birtokolja saját szerelmének adományát.” (Toni Morrison: Nagyonkék)
„Belehalni a vágyódásba olyasmi után, amit soha nem fog az ember átélni.” (Alessandro Baricco: Selyem)
“Mert senki sem feledheti, milyen szép, ha minden tengerhez, mely ránk vár, van egy folyó a számunkra. És valaki – egy apa, egy szerető, valaki – aki képes kézen fogni és keresni egy folyót – elképzelni, kitalálni -, és rábízni a sodrására, egyetlen könnyed szóval, isten veled. Ez csakugyan csodálatos volna. Gyönyörűség lenne az élet, minden élet.” (Alessandro Baricco: Tengeróceán)
„Mert egy hajóról még csak le lehet szállni, de az Óceánról…” (Alessandro Baricco: Novecento)
„Végül is olyan könnyű összezúzni egy történetet. Megtörni egy gondolatsort. Összerombolni egy álomtöredéket, melyet olyan óvatosan hordoznak körbe, akár egy darab porcelánt. Hagyni, vele tartani, ahogy Velutá tette, ez a legnehezebb dolog.” (Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene)
„– Kinek a történetét higgyük el akkor?
A fiúk némán ültek. Néztek rá, vártak.
– Azét hisszük el, akié a hatalom. Ő az, aki eljut oda, hogy leírja a történetet. Úgyhogy amikor a történelmet tanuljátok, mindig fel kell magatokban tennetek a kérdést: Kinek a története hiányzik nekem? Kinek a hangját nyomták el, hogy ez a hang hallatsszon? Amint ezt kitaláljátok, meg kell találnotok azt a történetet is. Onnantól rendelkezésetekre áll egy tisztább, noha még mindig nem tökéletes kép.” (Yaa Gyasi: Hazatérés)
Olvastad már a regényemet?
Az Úton egy harminchoz közeledő, kalandvágyó magyar lány útkereséséről szól, aki a világ végére megy, hogy megtalálja azt, amire valójában vágyik – na, meg még egy csomó kengurut, vombatot, krokodilt, harsányzöld vagy éppen vörös és kietlen ausztrál tájat.
